Rólam

Csikó Lili Laura vagyok, a vállalkozás vezetője és terapeuta.

Éppen az egytemen tanultam közgazdásznak kereskedelem és marketing szakon és mellette dolgoztam, mikor egy betegség következtében Kovács-Magyar András Mátrix Drops irodájába kerütem és kaptam segítséget, meggyógyítottak. Ez ösztönzött mások gyógyítására.

Kivételesnek érzem magamat, hogy a legjobb tanítótól, Kovács-Magyar Andrástól (Kovács-Magyar Ildikótól és kollégáitól) tanulhattam és tanulhatok is folyamatosan. 

Útközben szakmai tanúsítványt szereztem köpölyőző kezelésből, majd frissítő (svéd) masszázsból. Később a lágy csontkovácsolás szakmai tanúsítványát is megszereztem, mellette pedig természetgyógyászati alapismereteket és egészségügyi alapismereteket tanultam az Országos Kórházi Főigazgatóságnál.

Egyelőre nem érhető még el minden kezelés, de célom mindent a lehető legjobban kitanulni, illetve szintén hozzáértő és empatikus emberekkel együtt dolgozni.